Blogon olvasom a posztokat… Sorban, anyák írják ki magukból a fájdalmaikat, elvárásaikat és azt, hogy szaranyának érzik magukat. Nem egy-kettő…tömegével. Egyik kicsattanásra sok-sok válasz, hasonló érzésekkel, hasonló problémákkal…
Problémák? Kihívások? Elvárások? Mindegy, minek nevezzük őket… kezdem azt hinni, hogy belehalunk az anyaságba. Legalábbis abba, hogy annyira rohadtulnagyoneszméletlenjól akarjuk csinálni…
Az én kérdésem az, hogy lehet-e?
Tényleg annyira naivak vagyunk, hogy elhisszük, hogy majd a gyerek mellett, a négy fal mögé bezárva képesek vagyunk arra, hogy az egész udvarház ügyét-baját rendezzük? Hogy, mivel otthon vagyunk egész nap, képesek vagyunk mosni, főzni, takarítani, kertészkedni, vasalni, gyereket igény szerint, kötődően nevelni, felmosni, bevásárolni, hazacipelni az ásványvizet, desszertet készíteni, szórakoztatni és esténként vadmacskát játszani, ha a partner arra vágyik…NEMNEMNEMNEM…
Ez a szerep, amit magunkra ráncigálunk a szülés után, a kisgyermekes időszakban nem létezik, csak az illúzióinkban. A Szuperanyu az a nő, aki kér és elfogad segítséget, hogy a sok szerepben és munka között ne haljon bele. Mert a gyereknek anyára van elsősorban szüksége, nem egy emberi robotra, aki időről időre azt érzi, ha még érez egyáltalán, hogy vége, nem bírja tovább, belehal, elfogy az ereje…
És senki ne jöjjön nekem a régi mintákkal. Régen nem pucoltak ennyit, nem ettek ennyit, nem dolgoztak ennyit. Nem volt ennyi ideig egyedül egy nő, nem maradt magára egész nap a pelenkával és nem akarta megmutatni a világnak, hogy majd ő a legeslegtökéletesebben és legmakulátlabbul nevel csodagyereket, hogy az egész világ, beleértve saját édesanyját és anyósát is, megcsodálja…
Ami viszont hiányzik a régmúltból az, hogy úgy van jól, ahogy van. Ha fut a ház, csukd be az ajtót, ha vasalatlan a ruhád, cseréld le olyanra, amit nem kell vasalni, egyél akkor, amikor a gyerek, aludj akkor, amikor a gyerek és robotolj akkor, amikor a gyerek.
Nem kell folyamatos cselekvéssel igazolni azt, hogy otthon vagy, ANYAként.
Elég, ha a gyerek eszik, iszik, nő, fejlődik és maszatosan boldog. Elég, ha azt tanulják meg, hogy a szüleik emberi lények, akik élvezik a munkájuk gyümölcsét, akik nem halnak bele egy álom kergetésébe, ami sosem válik valóra. Az elég jó példa, ha a gyerek nem azt látja, hogy steril körülöttük minden, mint egy mauzóleumban, és nem lehet a szőnyegre lépni, amiért hónapokig éjt-nappallá téve dolgoztak szülei. Mert azzal az az üzenet kap a gyerek, hogy a munkának a gyümölcse nem hoz örömet, csak még több munkát és szenvedést. Ha a szülő azzal tölti az életét, hogy olyan munkát végez, amit nem szeret, amivel olyan javakat vesz, amiket nem élvez, miért lenne jó élni? Mi az a példa, amit a gyerek követni akar? Boldog gyereket akarsz nevelni? Akkor mutass neki példát, légy boldog. Ragyogj, ha nem is tökéletes a kasznid és a házad is elbír egy kis tuningot….
Hidd el, annál nem tudsz többet adni a gyereknek, mint a figyelmed és a szereteted… ez az egy, illetve kettő, amivel nem kell fukarkodnod, az összes többit elengedheted. Ha nincs időd főzni, rendelj kaját, vagy egyél tésztát tejföllel, virsli is van mindig egy családban, ha a takarítás marad el, kérj segítséget vagy hívj egy takarítót, stb… Csak magad ne aprózd fel, mert Te egyedi és megismételhetetlen vagy…azért választott Téged a gyermeked, hogy Tőled tanuljon.. Lazulj bele és kész. Nem kell belehalnod.
