mindset and change manager

Dézsi Réka

Művész vagyok. Nagyon-nagyon rég még Kolozsváron végeztem, ipari formatervezőként. Gyerekkorom óta másképp látom a körülöttünk lévő világot, észreveszem a legapróbb részleteket és ennek a képességnek megtanultam örülni. Évekig a szociális szférában találtam meg azt a kvalitást, amivel erősítettem és bátorítottam a családokat, majd az élet és a változás úgy hozta, hogy a gazdasági szervezetek, vállalkozások szemlélete is az ember és személyközpontúság irányába fordult. Így kezdett el a tudásom, tapasztalatom és az üzleti igény találkozni és megalapozni egy új tevékenységet.

Az elmúlt öt évben több, mint 5000 tréningóra tapasztalatot szereztem kommunikáció, empátiafejlesztés, érzékenyítés, mindset és change managment témaköreiben, valamint több, mint 400 coaching órán át gyakoroltam az aktív hallgatás kompetenciáját. Az igazi áttörés a szervezetfejlesztés gyakorlásával érkezett meg hozzám. A „Learning and development” – tanulás és fejlesztés céljait fókuszban tartva több szervezet diagnózisát és fejlesztési tervét dolgoztam ki, tehetség managementtel és stratégiai célokkal társítva.

Nagy örömmel konstatálom, hogy a szociális szférában szerzett tapasztalatból táplálkozva unikális személetmódot és tudást tudok a szervezeteknek adni. Az integrál személet komplex nézőpontjai, ún. KPI-ok, ugyanakkor a vezetők kompetenciája, emberi és humán skill fejlesztésének segítése egy új szervezeti modellt hoz létre, ami nemcsak innovatív, hanem sokkal emberközpontúbb, elfogadóbb és tudatos gazdasági szervezetek létrejöttét támogatja. Ebben tudok a segítségére lenni azoknak, akiknek fontos az integrál szemlélet, a fejlődés szem előtt tartása és a változás tudatosítása.

SZAKRÁLIS NŐI

Újjászületés Balin

Balin, az istenek szigetén imádkozunk a lenyűgöző szakrális templomokban, sétálunk a rizsföldek zöldjében, beszippantjuk a trópusi virágok illatát, beleharapunk a lédús gyümölcsökbe, beletúrjuk a lábunkat a fehér homokba, és szemtelenül belesétálunk a türkiz óceán vizébe… 

Helyszín a város szívében

Burok Stúdió

Szeretnél egy jó tréning vagy workshop helyszínt vagy egyéni terápiáidnak keresel otthont? A Burok Stúdió méltó nevéhez, egy olyan biztonságot adó, meleg kuckó, ahol garantáltan jól érzed magad. A Nyugati Pályaudvarral szemben, két Főnix vigyázó szárnyai alatt keresd. Klíma, wifi, tisztaság, kényelem, igényesen kialakított tér vár. Természetesen kávé és tea sem hiányzik, becsületkasszás malacpersellyel. Minden csoport után tisztítva, fertőtlenítve, hogy a meghittség és a tisztaság ne csupán a lelked járja át. 4 főnek pedig éjszakára szállást is tudunk biztosítani. Igény esetén írj az info@dezsireka.hu-ra. A saját programjaim állandó helyszíne a Burok.

1132 Budapest Váci út. 4/4/4
11287