Dézsi Réka

Művész vagyok. 

Eredetileg iparművészként diplomáztam. Aztán az élet elsodort, végül a szülőszobában kötöttem ki, születésem után másodszor, szülőnőként. Abban a folyamatban, amikor a kisfiam engedtem földi útjára valami végérvényesen megváltozott bennem. Elvarázsolt az erő, ami szüléskor jön a nőkhöz, megbabonázott a baba-illat és az oxitocin függővé tett. Ugyanakkor rájöttem, hogy nagyon nincs ez így rendben. Nagyon nem jó az, hogy anyaként nekem kell alkalmazkodni egy mások által írt protokollnak. A születésben mindenkinek jár a tiszta lap, mert a baba érkezésével anya és család születik.

Ez az érzés terelt a dúlaság felé. Megszámlálhatatlan képzésen vettem részt, mindegyik adott valamit, amit használni tudok nap, mint nap. Több, mint 230 szülést kísértem.

Majd dúla-trénerré tett az élet.

2010-ben lettem hivatalosan is dúla tréner, Európában az első, itthon azóta is az egyetlen. Hosszú beavatási folyamaton mentem át, mestereim Penny Simkin és Debra Pascali Bonaro voltak, azok, akik először minket edzettek arra, hogy képesekké váljunk arra, hogy másban is szikrát gyújtsunk, hogy lássuk a hivatás mélységét és pontosan tereljünk, mert nagyon szűk a mezsgyéje a támogatásnak. Gyakran tanácsadásba, terápiába vagy befolyásba borul. Az önismeret és az önreflexió ennek az útnak az árnyéka… mindig követ.

Szóval azóta többezer órát oktattam. Többezren vettek részt a képzéseimen, Európa 17 városában tanítok rendszeresen, magyarul, angolul, szívvel, szívből. Férfiak, nők és üzleti partnerek hívnak támogatni a születéseket, a projekteket, a változást, az új életet.