A FÁJDALOM NEM FELTÉTLEN SZENVEDÉS: SZÜLÜNK, AHOGY ÉLÜNK

Hideg van kinn, nagyon hideg. Tavaly feleanyi mínusz sem volt, mégis jobban cidriztem. Most, a -22-ben egész nap a kertben, az erdőben lennék. Átlendültem a holtponton és élvezem a telet. Átléptem a fagyhatárt és már nem szenvedek tőle. Pedig, amikor először kiléptem a hidegtől azt hittem az arcom is kigyullad. És beleengedtem magam az érzésbe. Hagytam átfordulni, megengedtem az újat, a mást megszületni. Mert az én természetem ilyen. Lassan vajúdok és gyorsan szülök.

Szülésfelkészítőm kapcsán elég nagy hangsúlyt kap a fájdalom kérdésköre. Ha jó alaposan belegondolok, ez az egyik kedvenc témám is, annyira sok arcával találkoztam már, egyik érdekesebb volt, a másik félelmetesebb, de mindegyik más. A szülőszoba koncentrálja egy nő összes félelmét, fájdalmát, ezért is nehéz azt a babát, csak úgy, ripsz-ropszra beleengedni a nagyvilágba. Természetesen vannak esetek, amikor hirtelen csak kicsúszik a gyerek, de nem ez a nagy többség tapasztalata.

Ha azt hiszed, hogy a szülési fájdalom fölösleges a 21. században, akkor zárva van előtted a női test élettanának és hormonális működésének egyik lebilincselő fejezete. Ennek ellenére teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a 21. században SEM kell a nőnek szenvednie a szülése alatt…

Mégis miért szenved a nő, amikor szül? Elsősorban azért, mert nem tudja, mi történik vele. Az információhiány bizonytalanságot okoz, és a bizonytalanság feszültséget, az pedig szenvedő, meggyötrő fájdalmat.

A másik nagy szenvedésfaktor az önismeret hiányából fakadó illúzió-szülés-elképzelés. Erre nagyrészt a média is rásegít, hiszen azt olvassuk a sajtóban, hogy a közszereplők milyen könnyen „túlvannak” a szülésen, tökéletes életükbe megérkezett a tökéletes gyermek, és persze a csilli-villi kiságyában az első másodperctől végigalussza az éjszakát, és még a pelusa is illatozik…

A sok idealistán megfogalmazott történetek olvasása egy olyan képet alakít ki bennünk, aminek semmi köze a realitáshoz. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogyan fogunk szülni, tanulmányozzuk a saját életünk mintáját és a saját temperamentumunkat, hiszen az adja a megküzdési technikánk alapanyagát.

A kínfaktor következő szelete a megfelelési kényszer. Nem fájunk, nem adunk ki egy árva hangot sem, szó nélkül tűrjük a megpróbáltatásokat, hiszen ezt nevelték belénk. Nem kell szó nélkül bírni, engedjük feltörni az érzéseket, a hangokat, a mélységet. Életemben először ismertem meg a testem erejét a szülőszobán. Roppant félelmetes volt ugyanakkor nagyon elsöprő. Úgy dobott át egy másik világba, hogy azt sem tudtam, merre van az arra. Megtanultam ELENGEDNI. Mert a fájdalom tud egy nagyon intenzív érzetté minősülni, miután megtanulod átfordítani az agyadban. Akkor minden nemű szenvedéstől mentesülsz.

A szülés fájdalma tud olyan lenni, mint a tangó. Szenvedélyes, hullámzó, elsöprő, intenzív, szerelemmel, vággyal teli. Te táncolsz a testeddel. Vakon követed a lépéseket, amiket a belső bölcsességed diktál. És egyszercsak ott állsz egy gyermekkel a kezedben, amikor csendesedik a zene a lelkedben. Az anyatigris kiszakad a jókislányból, felfalja, eltünteti. Része marad, de sosem lesz újra ugyanaz.

Kapd el a fájdalom gyökerét, törd be, akkor már soha nem fog ki rajtad. Ha a szenvedésnek adod oda megad, maga alá gyűr. És ez sajnos, a Te döntéseden múlik. A tűz pusztít és teremt is. A fájdalom is… ő az eszköz, ami a babád közelebb hozza hozzád. Ha megszelídíted a barátod, ha ellenállsz, az ellenséged…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük