A spirituális tanok egy része szerint nem illik dühösnek lenni, haragudni, negatív érzelmeket táplálni – holott igenis, van az a pillanat, amikor meg kell élni a dühünket, haragunkat, hogy aztán el tudjuk engedni, tovább tudjunk lépni. Ezt az őszinte és szenvedélyes írást azért közöljük, hogy lássátok, milyen megélni ezeket az érzéseket, mint a  feldolgozási folyamat stációját, ami elengedhetetlen a fejlődésünkhöz. Ami fáj, ki kell mondani, hogy aztán továbblépjünk. A haragokban benne maradni, a saját árnyék énünkkel nem szembenézni az egyik leglehúzóbb és legártóbb dolog. 
 
Természetesen, hogy tudjuk azt is, hogy mért nem mondhatná meg egy bölcs, sokat tapasztalt, a nőket szerető és tisztelő férfi azt, hogy a férfiak mit szeretnek egy nőben? Mért ne gazdagodhatnánk az ő álláspontjuk által? Mi is szeretjük elmondani, hogy milyen férfit keresünk, vagy épp szeretünk, mi esik nekünk jól tőlük. Popper Péter azt írta a vélemény nyilvánításról, hogy “akkor van értelme: 1. Ha jó indulatú. 2. Lényegre törő. 3. A másikat segítő.” Így vagyunk a megmondókkal is.

“Nem kell elolvasnod, ha nem akardod, de nekem jó tesz, ha kiírom magamból.

Egy éve ilyenkor a legizzasztóbb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy így alakulunk majd. Nem jó érzés nekem, hogy haragszol rám, ok nélkül, ahogy az sem jó, hogy haragszom rád, okkal, Márk miatt. A 10 éves fiamnak megmagyarázni, hogy miért nem válaszol neki az, akit barátjának hisz és szeret, nem tartozik a kedvenc anyai feladataim közé. Ha belefér neked,  írhatnál neki, hogy nem miatta, nem az ő hibája, hogy ne legyen emiatt kellemetlen érzése. Időről időre felhoznak a mai napig, emlegetnek, érdeklődnek, azt értik, hogy nem akarsz velünk élni, csak azt nem, hogy miért nem beszélsz velük. Arra tanítom őket, hogy mindenkit úgy fogadunk el, ahogyan van, akkor is, ha nem úgy viselkedik, ahogyan szeretnék. Úgyhogy ne aggódj, nem haragszom…

Nagy játékos az univerzum és még szarkasztikus is, rettentően. Szerettem volna veled utazgatni, tanítani, írni, előadni, gyereket nevelni… Szerettem volna az a színes papagáj lenni, akit büszkén körbemutogathatsz, aki megfelel az elvárásaidnak, az értékrendednek, de nem vagyok az. Túl sok vagyok neked,  vagy túl kevés, csak nézőpont kérdése. De legalább magamnak épp elég vagyok. A gyerekeim pedig örülnek, hogy hozzám jöttek… Szeretnénk Sébe költözni, ott van egy csodás ház, ami nekünk tökéletes lenne. Az erdő alatt, telekkel, lehetne kutyánk, macskánk, medencénk. Már csak a lakásom kellene eladni, elvileg nincs rajta semmi blokk, a vevő még várat magára…

Januártól jógaóráim is lesznek, sokat tanítok egészségnapokon, alsósokkal dolgozom, imádok velük foglalkozni és ők is nagyon szeretnek az óráimra járni. Érintésterápiát csinálok velük csoportban, interaktív foglalkozásokat barátság, szerelem, intimitás és függőség témájában. A MAMESZ beregszászi konferenciáján előadok, nagyon készülök rá, izgulok miatta. Jövő tavasztól pedig hátrányos helyzetű gyerekekkel is fogok tudni dolgozni, amibe megpróbálom a gyerekeim is bevonni. És az Isemi játékokon is lesz munka még pár évig, bár még ott nem írtunk még alá szerződést jövőre…

Márk ügyesen gitározik, társas táncban nagyon jók, párban, és idén elkezdte a hip-hop-ot is. Még a matek is javult, bár sokat kell rá figyelni. Nono még zongorázni kezd a jövő héten. A lelkük nincs egész jól, amióta az apjuk is megnősült… keveset vannak vele, akkor is sírva hívnak, hogy azonnal menjek értük… remélem, hamarosan megerősödnek és újra megtalálják az egyensúlyukat.

Tudom, hogy a felszínen azonnal beengedtelek, de a mélyben 99 lakat alatt őriztem az életem. Ráadásul a gyerekeim is belekevertem, és most ők is isszák a levét.  Jó hosszú időbe telt átlátni a szitán. Nagy móka a felelősség, hátbamart.. Pedig ezerszer kimondtam, csak a te fejedhez vertem, nem a magaméhoz. Ne haragudj rám ezért. A kicsik is megbocsátanak, ahogy én is mindkettőnknek. Köszönöm, jó tükröm voltál, akkor is, ha sokáig kellett néznem a képet, míg megláttam a bennem-valót. Tudom, hogy megszenvedtél vele, ahogyan én is… én túléltem, beintegráltam, remélem, neked is sikerült…

És, bár az életünk korántsem az, amit tavaly álmodtam magamnak, de örömmel kelek reggel és hálával fekszem. Más, de így a legjobb most nekünk…

Letelt a gyász éve, az elfogadás meg kegyelemből megérkezett…

Isten áldjon!

PS: Engedélyt kértem és kaptam a levél küldésére – Zozó”