PROFISZÜLÉS VAGY PROFIT (ORIENTÁLT) SZÜLÉS?

Szülésképeket nézegettem… Bár sokszor fordulok meg a szülőszobán, mindíg találok valami újat, minden képben. Az elmúlt napokban sok vizuális inger ért, lehet, ezért is vagyok ennyire nyitott a képekre..

Amikor az első szüléseim kísértem, nagyjából csak az élet kapuja állt a fókuszpontomban. Leírhatatlanul lenyűgözött a látvány, ahogy kicsusszan a meleg, puha testével a baba az édesanyjából, igazából ma is könnyesre sírom a sminkem minden szülésnél. Aztán, ahogy gyakorlottabb lettem és elhittem, hogy akkor is csúszik a baba, ha nem figyelem lélegzetvisszafojtva, figyelni kezdtem a körülményeket, az anya túlvilági arcát, az apa lelkesedését..

És figyeltem agyonmedikalizált szülészeteket és gyengéd szüléseket, helyszíntől, országhatároktól függetlenül.  Döbbenetes a különbség. És a képek, amik élményeket közvetítenek veszélyesen programozzák a magunk és az utánunk következő generáció nőiségét.

Láttam különféle fotókat…Egyiken az anya fekszik a hátán, mindkét lába lábzsákkal fedve kikötözve, szíjazva, hasán monitor, kezéből lóg az infúzió. Valószínűleg épp akkor pillantja meg gyermekét… a kitolási szakasz vége… A babáját figyeli, akiért kezeit nyújtja, örömben, könnyben, sírva nevetve….

                              

És nézek egy másikat. Saját kocka. Ezen az anya térden áll. A babát a lábai között  két kéz nyújtja oda neki. Saját ruhája van rajta, nincsenek zsinórok, szíjak, a térde mellett egy kis Dopler jelzi a szakmai hátteret. Akkor pillantja meg a gyermekét, akárcsak az előző esetben.. Arcán az öröm könnyei, negyvennyolc foga fehéren virít, földöntúli a boldogság az első ölelésnél. Nem lóg belőle infúzió, nem torzolt a szeme, az arca az erölködéstől, egyszerűen jelen van, teste-lelke-szelleme teljes felelősségében.

Ahogy nézem ezt a két fotót egymás mellett, elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon melyiket mutassam majd a lányomnak, ha szülni készül. Hogyan szeretném én látni őt akkor, amikor először ölelheti magához a babáját? Ha ezt egy fiatal lány, nő, meglátja, hogy a szülés a teljes kontrollvesztésről szól, arról, hogy nem lehet beleszólása a saját testébe, a saját életébe, hogyan mondjam neki azt, hogy a szülés a temészet csodája, a korona a teremetésen? A beavatódás, az anyává szentelődés ünnepe? Kikötözve, kiszolgáltatva, erőtlenül? Csak a szeretet azonos a két képen, ami a szemükben csillog a gyermekre nézve.

Elnézést a hasonlatért, de nem tudom kizárni ezt az agyamból. Évekkel ezelőtt kísértem egy családod, három alkalommal is. Az első babájuk születése után az apa, aki állattartással is foglakozott ezt mondta: „Nem értem az orvostudományt… a magam józan eszével rájöttem arra, ha kikötöm a tehenet ellés előtt, hogy ne kelljen a borjút keresni, sokkal gyakrabban kellett az állatorvost kihívni. Ezért úgy gondoltam, kevesebb energiám fecsérlem azzal, ha megkeresem a borjút és hagyom az anyát szabadon. Az én feleségemnek akkor miért nem járt a szabadság, mikor azt kérte a kórházban, hadd sétáljon, mert akkor jobban érzi magát és könnyebben éli meg a hullámokat?”

Nézem a képeket, és én sem értem… Hol van az a rengeteg erő, ami bennünk van? Mennyivel könnyebb lenne az anyaság, ha a szülés kútja önbizalommal telne meg? Ha azt élné meg az anya, hogy egyedül, a maga erejéből és a többiek támogatásával adott életet és ezt senki nem akarná elvenni tőle? A szülés profitja miért nem azt illeti, aki végigcsinálja?

Szeretném, ha a lányom profin szülne és élményeinek profitjából ő épülne és a családja. Kényszer, kiszolgáltatottság és szíjak nélkül, szabadon…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük