ŐSBIZALOMBÓL ÖNBIZALOM

Ma egy kedves barátnőm kérdezett rá a közösségi portálon a gyermekek önbizalmára. Előadást tart a témában, és mivel engem is megszólított, kattogok rajta egy kicsikét.

Honnan is jön az önbizalom? Zsigerből azt írtam neki, hogy a gyerek, azaz a későbbi felnőtt önbizalma nagyban függ a kötődéstől… Hiszen az egészségesen kötődő gyermekből érzelmileg stabil felnőtt érik.

Az, hogy mennyire stabil a világunk antropozófiai szemléletmód szerint az első hét életévünkben alakul ki. Ha nem is teljesen, pontosan 95%-ban. Tehát, meg lehet változtatni ezt, kitartó munkával.

Ezen belül az első fél évben alakul ki az ún. ősbizalom. Az, hogy a világ alapjáraton egy jó hely.

Később jön erre rá az, hogy alapjáraton én is jó vagyok. És ezt spékelődik meg azzal, hogy a környezetem is jó.

Egy gondolat erejéig visszalépek az ősbizalomhoz. Milyen úri huncutság ez már megint? Kérdezhetik a szkeptikusok, hiszen, minek szeressem, ringassam, ölelgessem a babám, hiszen nem is fog emlékezni erre… majd, ha már elég érett időnként agyondicsérem… és letudva…PEDIG DE. NAGYON… Zsigeri szinten kódolódik bele abba a csöppnyi ártatlan gyermekbe az, hogy hogyan reagálnak a szükségleteire akkor, amikor ebbe a világba megérkezik. Hiszen, ha nem kapja meg, amire a legnagyobb szüksége van, az anyaillatot, az anyamellet, a szeretetet, az azonnali reagálást, ha hirtelen megijed, (és a baba gyakran megijed, hiszen minden túl világos, túl hangos, túl erős és túl sok(k) neki…) és nem kap rá megnyugtatást, akkor valahogy neki kell megoldania az egekbe ugró stresszhormon szintet, amire még az ő idegrendszere nincs felkészülve. Ha mindenki tudná és figyelembe venné, hogy egy egyedül hagyott síró kisbaba vérében annyi stresszhormon van, mint egy nagyon valós élet-halál küzdelemben, akkor is megengednék neki, hogy tágítsa a tüdejét? Kétlem…

Egy pici baba idegei akkor nyugodtak, ha nyugalom veszi őket körbe, hiszen az egész gyermek csupa érzékszerv, mindent érez, ami körülötte van. Olyan, mint egy szivacs, ami mindent magába szív nem csupán fizikai szinten, hanem érzelmileg is. Bizonytalan érzelmi stabilitással azonban nehezen alakulhat ki egészséges önbizalom.

Mert szerintem a túl magas önbizalom is legalább annyira káros és ártalmas a léleknek, mint a túl alacsony.. Csak épp a másik oldalról. A mérleg más irányba billent, de ugyanúgy nincs egyensúlyban.

Tehát szerintem a legfontosabb az egészséges önbizalom kialakulásához az, hogy a gyerek érezze, hogy szeretik és elfogadják olyannak, amilyen. Ha reagálnak az igényeire akkor, amikor ezek vannak és nem utolsó sorban visszajelzést kap a cselekedeteiről, a teljesítményéről. Hiszen túltolni a dicséretet is a visszájára fordítja a stabilitás irányát, a tipikusan nárcisztikus személyiségzavar melegágya lehet… Egyszóval segítjük az ősbizalma kialakulását akkor, amikor erre szüksége van a születése után.

Aztán, kicsit később, amikor az intézményesítés keretei segítik és kiegészítik a szülők munkáját és nem átveszik, akkor jól jöhetnek az alábbiak.

Fontos lenne bármely intézményi keretben az, hogy a gyerek teljesítménygörbéjét mindig saját magához viszonyítanák és Annácska matek dolgozatát nem a Péterkéé tükrében vizsgálnák. Mert Annácska lehet, hogy matekzseni, Péterke meg egy művészlélek, aki megfelelő támogatással akár Milánóban is telt házakat vonzhat a koncertjeire. Hogyan lehetne a gyereknek egészséges önbizalma, amikor nap nap után azt hallgatja, hogy éppen ő hány százalékos, mert nem a teljesítmény kerül elbírálásra, hanem ő maga.

Meglátásom szerint az egyik legnagyobb önbizalom gyilkos mondatok azok, hogy rossz vagy, buta vagy, hülye vagy, ahelyett, hogy rosszat tettél, butaságot írtál vagy hülyeséget mondtál.

Minden mondat tud segítséget nyújtani vagy életre szóló traumát ékelni a lélekbe, nagyon fontos az, hogy tudatosan beszéljünk, cselekedjük, főleg, ha gyermekeink stabilitása a cél.

Ha már ezeket figyelembe vesszük, sokat segítünk gyermekünknek abban, hogy reálisan lássa önmagát, hogy tisztában lehessen azzal, hogy a világ szép és ő is értékes és megfelelő részese annak a csodának, amit életnek nevezünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük