Az elmúlt pár hónapban sok új helyzetet, lehetőséget, nagy változást hozott az életem. Sok új ismerőst sodort elém az élet, és sokan voltak, akik szükségét érezték, hogy megosszák velem kihívásaikat, gondolataikat, hogy tükröt tartsak nekik, amiben megtalálják saját megoldásaikat. Nem tudok sem korbéli sem nembéli különbséget tenni, hiszen férfiak és nők, fiatalok és idősek egyaránt hasonló kérdéseket tettek fel nekem bár rajtam keresztül inkább önmaguknak. Miért nem azt az életet élek, amit szeretnék? Miért nem olyan az életem, amilyet akarok? Mit tegyek, hogy ezt vagy azt bevonzzak az életembe?

Az én igazságom az, hogy bármennyire is próbáljuk az agyunkkal irányítani az életünk, ha nincs összhang a test és a lélek, azaz a tudat és a tudatalatti között, a tudatalatti diktál. A tudatalattink pedig a biztonságra játszik. Biztonságot pedig a megszokás ad. Ezért a legnagyobb félelme a tudatlalattinak a változás. Emiatt nem olyan egyszerű ez a hip-hop megváltozom szöveg… Az a módszer, ami azonnali változást igér, csodával határos módon, munka és időráfordítás nélkül, csak kamu. Persze fantasztikusan egyszerű lenne, ha csak úgy egy csettintésre megváltozna körülöttünk minden, és a reklámokban látható ideális házban, autóban, családban, stb.laknánk, élnénk, és bevonzódott volna az egetrengető luxus a hétköznapokba, de nem így működik.

Ráadásul azt látom, hallom a beszélgetéseink alatt, közben, hogy sok embert már az is frusztrál, ha a munkahelyükön megváltozik a függöny színe, nemhogy csak úgy odadobják a biztos múltat az ingatag jövőért.

Akkor lehet lassan változtatni az életmódon, ha reálisan ránézünk a pillanatnyi élethelyzetünkre. Elfogadjuk a pillanatot, a múlttal együtt, hiszen a múltbeli döntések sorozata segített hozzá a mostani önvalónkhoz. Nem árt esetleg le is írni azokat a pillanatokat, amik segítettek és azokat is, amik fájdalmat okoztak. A fájdalom is szükséges, (még a gyantázás sem megy nélküle, pedig akkor csak a nemkívánatos szőrszálaktól szabadulnánk…) amennyiben megtaláljuk a fájdalom helyét, már nagyot léptünk előre a megoldás felé.

Ha már megvan egy pillanatnyi helyzet, amiben a jó és a nehézség összhangban van, jöhet egy terv, cél, amivé válni szeretnénk, ahova el szeretnénk érni. Jó ötlet ezt az új valónkat papírra fektetni, részletesen leírni, lerajzolni, lefesteni az utat. És ide ne azt írjuk, amit a magazinok főcímszalagjain olvastunk, hanem azt, ami minket igazán, őszintén mélyről érdekel, és amivé tényleg válni szeretnénk. Képzeljük el magunkat az adott szerepben vagy élethelyzetben és figyeljünk befele. Ha a legmélyebb érzéseink között nem érzünk semmiféle félelmet, akkor jó az irány. Minél részletesebb képet fessünk a tudatalattinknak, hogy könnyedebben életre kelhessen.

Abban a pillanatban, ahogy sikerül a félelmeket a megoldás oldalra állítani, feloldódnak és nem akadályoznak többé. A jó éppoly félelemetes, mint a nehézség, csak ez a másik oldal. Mivel változással jár, leblokkol a tudat előtte. Aztán, amikor megbarátkozunk vele, sőt lefestjük magunknak, mint lehetőséget manifesztálódni tud, és már a szemünk előtt van.

Ez egy folyamat, egy út, ami egy döntéssel, egy első lépéssel kezdődik. Felelősségének vállalása gerincet, magabiztosságot, szenvedélyt ad. Az apró sikerek hozzásegítenek a kitartáshoz, ahhoz, hogy azonnal feladjuk. Mert akkor szép és jó körülöttünk minden, ha mi jól érezzük magunk a bőrünkben akkor is, ha nem ugyanolyan, mint a szomszédé vagy a címlapon mosolgygóké…