Főszereplőnk – egy rendkívül visszahúzódó és befele forduló férfi – azt érezte, hogy miután felesége bontotta a házasságukat, egyedül nem tud megbirkózni a családja és a gyereke elvesztésével, bár az egyszülöttje már felnőtt és külön él. Nehéz volt számára lépni, elmesélni titkait, de egész jól beleengedte magát rövid időn belül: sokat dolgoztunk a múlton, hogy megérthessük a jelent és megkönnyítsük a jövőt.

Egyedülálló gyerekként nőtt fel, de nem szülei nevelték. Sokat szenvedett emiatt. Aztán a feleségével való viszonya sem volt felhőtlen, végül egy harmadik megjelenése vetett véget kapcsolatuknak, ami fél emberöltőnél is több volt. Első szerelem, aminek negyven felett lett vége.

Nagyon rövid köröket futva láttuk, hogy nemcsak nem szereti, hanem kifejezetten utálja önmagát, gyakoriak voltak azok az elszólásai, amik ezt nyomatékosították. Az elmúlt években elhízott, haja időnként levágva, általában nem fodrász által, agyonmosott ruhákban járt, megmagyarázta magának, hogy a külső nem számít. Az elvárásai olyan mértékben voltak magasak önmaga irányába, amit gyerekkorából hozott, hogy egy regény is kevés lenne ennek leírására, nemhogy egy cikk. Hogyan is tudta volna magát szeretni, hiszen azt senki nem tanította meg számára.

Annak ellenére, hogy vannak sokan, akik azért menetközben visszatalálnak önmagukhoz, a többségnek ehhez segítség, támogatás, útmutatás szükségeltetik. Természetesen sorra vettük a szakirodalmat, olvasott is szorgosan, szabad idejében önismereti filmeket nézett, mindent megtett, ami tőle telt.

Életmódot váltott, eljárt testét rendbetenni, az agyonmosott pólókat rövid idő alatt ingre cserélte, sportosan elegáns külsőt vett fel, került a csuklójára karóra, meg néhány ízléses ékszer, étrendjét szakember állította össze, eljárt jógázni és edzeni, nagyon gyorsan megváltozott a külseje. És még nyaralni is elment, egyedül, hogy megismerhesse végre azt a férfit, aki a testében lakik születése óta… Kívülről úgy tűnt, kerekedik az élete. Aztán azt is elfogadta, hogy amikor megtanulja szeretni magát és tudja, hogyan kell őt szeretni, megtalálja majd azt, akivel hátralevő életét leélheti.

Ismerősei elismerően nyugtázták átalakulását, örömmel támogatták a változásban. Rövid időn belül meg is jelent valaki az életében, és bár első látásra úgy érezte, hogy szeretve van, kiderült, hogy függőség tartja életben a kapcsolatot. Kilépett belőle rekordrövid idő alatt. Dolgozott magán tovább. Majd újra egy próbálkozás, majd újabb kudarc következett.

És a harmadik ilyen után jött a kérdés, hogy miért történik ez vele, és hogyan, hiszen már teljesen más emberré érett, szereti magát és ezt vetíti környezetére is. Megkérdeztem tőle, hogy mit jelent az, hogy szereti magát. És elmondta pontról pontra, amit a könyvekben olvasott vagy videón hallott. Érzelemmentesen, precízen, ahogy azt  egy jó diáknak kell. Semmi csillogás, semmi ragyogás nem volt a szemében, amikor az életéről, magáról beszélt.

Ekkor jöttem rá arra, hogy miért nem működik a rutin-önszeretet. Mert nincs mögötte az az energia, ami a transzformációt hozza. A száj és az agy megtanulja a pontos választ, de ameddig a szív szenvedélye nem fűszerezi meg az érzést, mindez kevés ahhoz, hogy katartikus változást hozzon. És a rossz hír pedig az, hogy ez mindenkinél másképp, máskor és máshogyan jön elő. Van, akinek semmit nem kell érte tennie, van akinek meg évekig kell csiszolnia magát, az  önmaga felé vezető úton.

Lehet akaromból szeretni, vagy csakazértisből is, de a szív szintjén ez nem mutatkozik meg. A szenvedély, ami átsüti a tudatot, a lélek barlangját. És amint ez isteni kegyelemből vagy tudásból, esetleg külső segítséggel megmutatkozik, meglesz az a plusz is, ami a teljességhez kell. Addig pedig marad az egó játéka, és a bátorság imája a változáshoz…