FÉLÜNK VAGY ÉLÜNK?

Erősebben félünk a boldogtalanságtól, mint amennyire vágyjuk a boldogságot…legalábbis ezt a képet látom sok-sok ember szemében a szülőszobán belül és kívül egyaránt. Mert a boldogság vágya nagyjából megvan, mégis hol ban az jól megérdemelt eredmény?  Sokat morfondíroztam azon, hogy mi az, ami ettől távol tart sokakat? És megtaláltam a magam mostani megoldását. Azt látom, hogy a boldogság iránti vágy jelenléte kevés ennek megteremtéséhez. Mert a kudarctól, visszaesésétől, elutasítástól, boldogtalanságtól való félelem annyira mély és erős tud lenni, hogy minden tervezést, teremtést aláaknáz.

Ha egy picit elmélázunk azon, hogy minden energia, akkor elkezdjük látni azokat a finim aranyszálakat, amik összeszövik a mátrixot. Minden gondolatunk egy aranyszál, amikkel elkezdődik a fizikai teremtés. Amikor a gondolat mellé érzelem társul, elkezdődik a szellemi anyagba való konvertálása. Minél erősebb a csatolt érzelem, annál gyorsabb, stabilabb a teremtés. És a nagyok így teremtenek maguk köré mindent, amit megálmodnak, amit meggondolnak. De van egy nagy kihívása ennek…amikor nem a vágy testesül meg, hanem épp annak ellenkezője. Miért is van ez így? Hogyan alakulhat másképp? Miért nem azt teremtjük meg, amire annyira vágyunk? A válasz igencsak egyszerű. Abban az esetben, ha semlegesek tudunk maradni, érzelmeinket a vágyott állapot irányába fordítani, van lehetőségünk arra a tiszta teremtésre, amiről beszélünk. Azonban, ha a vágyott állapot ellentéte félelmet generál a tudattalanunkban vagy akár a tudatunkban, csak nem veszünk róla tudomást, sajnos azt fogjuk megteremteni. Mert a teremtéshez erő kell, és azt használjuk. Ami az erősebb, abba az irányba mozdul ki az ’ingánk’.

Gyakran áll a félelem a terméketlenség hátterében. És gyakran a terméketlenség oka az ettől való mély, intenzív félelem. Attól jobban félünk, hogy nem lehet gyerekünk, mint amennyire vágyjuk a babát. És az a nehézség ebben a mintában, hogy gyakran ez a félelem annyira mélyen van elásva a tudattalanban, hogy nem is sejtjük a jelenlétét. És aminek a jelenlétéről nem tudunk, nehéz azt komolyan venni és dolgozni vele. Mindenképp figyeljük az érzéseinket. Az, ha kimondjuk, hogy félek attól, hogy nem születik babám mit mozdít meg mélyen belül a lelkem mélyén? Van-e bennem húr, amire ez a mondat rezonál? Ne kapkodjuk el a választ… várjunk. Ízlelgessük a testünk reakcióit, figyeljük a véletlenül eszünkbe jutott mondatokat, helyzeteket, mert rejthetnek nagyon mély talányokat. Mondjuk el újra meg újra, míg igazán, mélyen tudunk válaszolni magunknak.

Ugyanez a helyzet akkor, ha szép szülésélményre vágyunk. Gyakran a jó szülés ellen pont a műtéttől való félelemmel állunk szemben. Kísértem egyszer egy kismamát, aki a szülésfelkészítőmön hallani sem akart a császárról, annyira félt tőle. A babája váratlanul a 38-ik hétben farosra fordult, egy csütörtöki napon. Aztán szombaton koponyavégű lett, majd következő csütörtökre újra faros. Viccből mondtam is neki, semmi gond, szombaton kell szülnie, mert akkor fejvégű a babóca. Aztán egy csütörtöki faros lelet után bejött hozzám beszélgetni. Telesírtunk egy százas papírzsepi csomagot, végighallgatta a műtéttel kapcsolatos információkat, feldolgoztuk a mélyen levő félelmeit a beavatkozásoktól, a tűtől, a vágástól és még az úton hazafele befordult gyermeke, akinek pontosan 3 nappal később életet adott, spontán, beavatkozások nélkül, gátvédelemben, ráadásul viharos gyorsasággal.

Nagyon fontos hozzávalója a teremtésnek a bátorság. Ez pedig a félelemmel való farkasszembenézést jelenti. A legnagyobb félelmünkkel való megküzdés és győzelem a magabiztosság egyik pillére. A félelem azt jelzi, hogy komforzónán kívül kerültél, ami lehetőség a fejlődésre. Minél intenzívebb, annál mélyebb és annál gyorsabb. Ne rinyálj, lépj. Gyorsan, bátran, előre…Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük