EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐK NAPJA – IGEN, MERT ILYEN IS VAN

kép: pixabay.com

Gyerekkoromban nem is ismertem olyan szülőt, aki egyedül nevelné gyermekét. Kétszülős családban nőttem fel, szüleim szeretetben, időnként mediterrános hangulatban, de vállvetve neveltek mindkettőnket. Fontos volt nekik az az egység, aminek a mintáját az anyatejjel magukba szívták. Én is ebben szocializálódtam. Észrevétlenül bekúsztak azok a félmondatok, hiedelmek, amik sok-sok évem nehezítették meg később.

Sok-sok évvel ezlőtt tönkrement a házasságom. Sokáig nem tudtam ezzel szembenézni, sokáig takargattam magam előtt is. Aztán egyszer csak már nem tudtam mást csinálni, mint lépni. A döntés meghozatala nemcsak amiatt húzódott, mert amúgy nem vagyok egy kapkodós döntős, hanem azért is, mert sorra szembe kellett néznem az alábbi tévhitekkel.

Talán az első és legmélyebb az volt, hogy a gyerekek miatt maradjunk együtt. Valahogy ez a mondat nehezen volt számomra emészthető. Hogyan tanítsam arra a gyerekem, hogy kövesse hitét, megérzéséeit, belső bölcsességét, ha én fülem-farkam behúzva élem életem? Hogyan tanítsam meg arra, hogy felelősséget vállaljon a cselekedeteiért, ha én nem teszem? Hogyan mutassak neki példát abból, hogy a boldogság belülről fakad és nem a körülményekből, ha én a másiktól várom a boldogságom? Mennyire lehetek hiteles szülő, ha megfelelési vágyból vagy méginkább kényszerből élek valaki mellett, akivel már rég nem közösek a céljaink és a fejlődésünk?

A másik hasonló fájdalmas érzés az volt, hogy nem szerettem volna csonka családban felnevelni gyerekeim… Évek teltek el, mire a 9 éves fiam megmutatta nekem a valóságot. Egyszer egy post-it-et találtam az írósztalamon, amire hármunk neve volt felrajzolva csodás kaligráfiával szív alakban összekötve. Alá az alábbi mondat odakanyrítva: EGY CSALÁD VAGYUNK. Azt hiszem, nem fűzök ehhez magyarázatot. A mi családunk így ép és teljes.

Jött még a jó asszony irreális képe is. Az asszony szoknyája mindent eltakar.. és ezekhez hasonló mélyen mérgező mondatok. Az, hogy a konfliktusokat meg kell oldani, tűrni, elfogadni, stb.mert akkor vagy jó.

Egyedülálló szülőként hiszem és vallom, hogy a gyereknek az a jó, ha béke és nyugalom van körülötte. Ha azok az emberek, akik körülveszik, szeretik őt és tisztelik egymást. Ha nem kell félnie attól, hogy a szülei egymást mérgezik szavakkal, tettekkel, alkohollal vagy egyéb módon. Látom a saját gyermekeimen, hogy igen, hiányzik az édesapjuk, de nehezebb volna nekik, ha mai napig egymást marnánk, mert nem találunk közös nevezére. A mai világban akkor beszélnek és találkoznak a távol levő szülővel, amikor szeretnének.

Anya vagyok, többnyire. Mielőtt bárki is megszakértené egy egyedülálló szülő életét és megmagyarázná tetteit, elárulok pár apróságot. Minden reggel én viszem suliba a gyerekeket. Mire hazaérnek, az ebédjük az asztalon várja őket, az anyagiak előteremtve, ház kitakarítva, ruhák kimosva, elrendezve. Ha program van, taxizom őket. Szabad munkarendben dolgozom, alkalmazotti viszonyban, napi 8 órában nem tudnék, mert akkor nem látnám felnőni őket. Nem tudnának itthon maradni egyedül, képtelenség megoldani a szüneteket, és a többit. Pedig nekem van segítségem. Bár többszáz kilóméterről, a szüleim támogatnak, amiben tudnak. Anélkül el sem tudom képzelni, hogy lehet ezt végigcsinálni.

Anyai és apai papucsból ugrálok ki-be. Hol én vagyok a feltétel nélkül szerető anya és az is, aki irgum burgumol, ha nem úgy sikerült az iskolamunka, ahogy szerettük volna. Minden szülőin nekem kell jelen lennem, minden ünnepély az enyém, minden versenyen, rendezvényen én képviselem a családot.

Egyáltalán nem könnyű feladat, rengeteg odafigyelést, spontaneitást, újratervezést jelent. Amikor eldöntöttem, hogy elköltözöm vállaltam azt, hogy felnevelem a gyerekeim. Egyedül is. Azóta tartom a szavam, egyenes gerinccel. Példát mutatva nekik bátorságból, felelősségből, abból, hogy a békés harcos útja-módja megváltoztatja a környezetet és a szeretet mindennél értékesebb kincs. Hogy a vér köteléke szent és bármi is történik, mi itt vagyunk, egymásnak, egymásért. Csak én tudom hányszor sírtam és hányszor vittem reggel félholt betegen a csapatot suliba. Időnként egy szülő, a család, egy jó szomszéd vagy barát segít. Van, amikor teljesen váratlan helyről jön a megoldás. A hitem és az imáim vezetnek utunkon. Hiszen mi egy család vagyunk. Hárman.

Szívből köszöntök minden szülőt, aki nap, mint nap felveszi a harcot a gyermekeiért, a családjáért, az elveiért és a saját boldogságáért. Engedjük meg nem csak ma magunknak, hogy eltöltsön az a kellemesen bizsergető, jóérzés, hogy jó szülőnek lenni. Egyedül is. A konvenciók ellenére. Tisztán. Szabadon. Bátran. Szeretetben…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük